„Ki-ki az ő képessége szerint adjon…” (5Mózes 16:17 Károli)
A Schindler listája című Oscar-díjas film arról szól, hogy egy ember igyekszik a lehető legtöbbet kihozni egy kétségbeejtő helyzetből. Egy németországi lőszergyár igazgatójaként Schindler úgy dönt, hogy életmentésre használja fel a pozícióját. Úgy tud megmenteni elítélt zsidókat a gázkamrától, hogy alkalmazza őket a gyárában. De a megtartásuk költséges. Apránként felszámolja személyes tulajdonát azért, hogy a gyárat fenntartsa. A történet végén a nácik veszítenek. Schindler erőfeszítéseinek a jelentősége akkor válik igazán nyilvánvalóvá, mikor a halottakat összeszámolják, és az élők visszatámolyognak a szabadságba. Az egyik jelenetben, a vasúti vágányok mellett térdelve, melyeken ezreket vittek a halálba, Oskar Schindler döbbenetes felismerést tesz: még néhány életet megmenthetett volna. Rátör a megbánás, sír amiatt, hogy még mindig maradt egy kevés vagyona. Ha tudta volna, hogy a háború mikor ér véget, többet tett volna. De már túl késő. Oskar Schindler hős. Több életet mentett meg a II. világháború idején, mint bárki más. De érdekes módon csak arra tudott gondolni, amit nem tett meg. Azt kívánta, bárcsak többet tett volna.
Hatalmas leckét tanulhatunk meg az adakozásról ettől az embertől. Mert hozzá hasonlóan még a jókedvvel adakozók is úgy fognak visszatekinteni az életükre, hogy azt fogják kívánni, bárcsak többet tettek volna. Ami pedig azokat illeti, akik egyáltalán nem adtak soha, vagy kevesebbet adtak, mint amire lehetőségük volt – képzeljük csak el, mit fognak gondolni, amikor majd Isten előtt állnak a végső elszámoláskor, és számot kell adniuk arról, hogyan kezelték pénzügyeiket – és a szerint lesznek jutalmazva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése