VIRÁGVASÁRNAP...

TANITVÁNY A KAPUBAN

Krisztusom, én várom az érkezésed…
A pálma kész, a harsonák is készek.
Virágok nyíltak a szívem tüzétől,
diadalkapum a mennyboltig ér föl
Kőszíveket nagy, boldog alázatban
utad elé, utat készítve raktam;
ujjonganak ha rájuk taposol…
S az én szívemben retteg a pokol.
S mint rossz, csavargó, urát sejtő szolga,
bujdosik az éj céda városokba.
A házunkat ünnepre ékesítve
figyelünk már közelgő lépteidre.
Hírül adtam, ahogyan parancsoltad,
a palotáknak és a rongyosoknak;
mindenki tudja már, hogy érkezel…
A gyermekkar hozsánnát énekel.
Mi meg a város szélére verődve
kezünk emelve kémlelünk a ködbe…
Vak koldusok nagy csöndben hallgatóznak;
ördöngös sír, ostor suhog a rossznak.
Lásd, Zákeus a lomb közt kuporogva
előre néz távol bélpoklosokra,
kik előőrsként útkanyarulatnál
várják – tízen – ha könyörülni tudnál.

Krisztusom, piros ködökbe kiáltok:
jaj, hervadók a kétkedő virágok…
Hullámzik, zúg a nyugtalan tömeg,
ma zöld ágat dob, holnap tán követ.
A vámszedőt a háza lelke hívja:
vén láda otthon nem maradt-e nyitva?
Ha késel, holnap, a bevonulásnál
nem tudjuk, hol van eltemetve Lázár.
Vakok, akik feléd tapogatóznak,
a sír árkába botlanak be holnap.
A menő, rongyos, zúgó tömeget
benyelik újra kunyhók, műhelyek.
Szegénynek, ki szolgád, a karja fárad,
jaj, még elejti fényes harsonádat.
Uram bocsásd meg, sírva kérlek, kérlek…
Mint május-eső a gyenge vetésnek,
mint börtönnyitás elsorvadó rabnak,
mint hűvös patak lázas sivatagnak,
mint kárhozottnak egy csepp égi béke,
mint anyamosoly haldokló szemébe,
úgy kellesz most, úgy kérnek, esdenek, várnak…

Minálunk még nem volt virágvasárnap.
Kezünk remeg és hunynak már a mécsek…
Krisztusom, én várom az érkezésed.

Muraközy Gyula

A vers innen

ÁLDOTT VIRÁGVASÁRNAPOT KIVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!