

Nagyon sok, boldog szulinapot kivánunk lányunknak OLGINAK !
ÁLDJON MEG ÉS ŐRIZZEN MEG TÉGEDET AZ UR! ... hallgasd meg!


... még tart a tél... 


és rövid hajjal ...
Láttam, Uram!
Egyik béna volt, a másik aszott, sárga…
vagy nem volt lába…
De a Te fényed hullt a betegágyra!
Hitükkel elrejtőztek Nálad,
és úgy hordozták mázsás terhüket,
a Te erőddel, mint a szalmaszálat.
És láttam szalmaszál alatt roskadókat.
Mert mázsás teher
könnyű, mint a kis szalmaszál, Veled.
De nélküled
a szalmaszál is mázsás súly lehet.
Új évbe indulok,
és nem tudom, mi vár rám.
Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván.
Csak azt tudom: utam már kijelölted.
Mint bízó gyermek, járhatok előtted.
Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet,
s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.
Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak,
hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak!
És ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat -
segíts úgy vinni mázsás terhemet
a Te erőddel – mint a szalmaszálat!
Túrmezei Erzsébet
Lelkem egy kérés tölti be mostan:
Add Uram, hogy a jövő napokban
legyen majd időm… a Te számodra,
és legyen időm – magamnak – másnak,
mindig azoknak, akik az úton
énvelem járnak.
A te számodra? – Nem kérem így, nem.
Hagyd szomjú kelyhem beléd merítenem
Te örök forrás: Ajándékozz meg
Te engem egy mély leheletével
Szentséggel teljes örök idődnek.
Lecsendesülve, beléd merülve
magam számára is jut idő majd:
kicsit megállni,
magamba szállni,
kézösszetenni, gyűjteni, venni,
mélyebbre jutni, csendben is lenni.
Akkor, csak akkor leszek majd gazdag!
Tékozló kézzel lesz amit adjak!
Másoknak áldás így lehet utam.
Így kérek időt új évre, Uram.
ford.: Túrmezei Erzsébet
MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÉS BLOGTÁRSAMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNUNK A DOMBI CSALÁD !!!
Túrmezei Erzsébet:
Találkozó a jászol mellett
Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk,
de most találkozót adunk,
és a jászolnál mind – mind ott leszünk.
A Királynak tisztességet teszünk,
a Királynak, aki lejött közénk,
s nem volt, hová fejét lehajtsa.
Mi, boldog népe,
odatérdepelünk elébe,
s meghallgatjuk, mi a parancsa:
Örömhírt vinni szerteszét!
Világosságot, mert nagy a sötét!
Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen!
Futni a fénnyel át az éjjelen.
Őrizni reggelig!
Szívünk a szent örömmel megtelik.
Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,
feledtet minden fájó veszteséget,
minden keserű könnyet letörül.
Karácsonyi béke ölel körül.
Győzve a távolságon, téren,
boldog betlehemi találkozóra
várlak, testvérem.
,,,Küldjük ezt a verset nagy szeretettel,szereteinknek akik tőlünk távol vannak és minden kedves olvasónak a jászolnál találkozni szertenénk veletek és" betelve szent örömmel örömhirt vigyünk szerteszét,világosságot mert nagy a sötét"
Hiszem ,.hogy ha távol is vagyunk, de lélekben együt ünnepelhetünk....
"ha ez a Gyermek a miénk lett,"
Gyönyörü téli tájak ... küldték nekem a képet ... meg kell mutatnom nektek is...
KIVÁNUNK ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPET SZERETEINKNEK ,ROKONAINKNAK ÉS MINDEN KEDVES OLVASÓNAK A DOMBI CSALÁD!!!
Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.
Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.
Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.
Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.
De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?
Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.
Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
A képet Mátyásnak küldöm ,akit holnap műtenek,visszateszik a protézist a lábába ,kérlek imádkozzatok velünk,hisszük,hogy az Ur vele lesz és angyalai vigyáznak rá! Az Adventi Király Gyógyulást,enyhülést és segitséget nyújt Mátyásnak és a doktoroknak is.
Túrmezei Erzsébet:
Adventi emlék
Ha már lehullt a hó,
s fekete földünket befödte,
hogy szállott gyermekálmok röpte
a fényes ég felé,
az égi trón elé…
De Téged nem talált meg!
Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék borulnak
vágytól égő gyermekszívekre.
Az égi gyermeket kereste
és nem, talált rád, nem ismert meg
Hiszen Te nem vagy többé gyermek.
Szétfoszlottak a régi álmok,
meghaltak a mesék.
A karácsonyfa lángjait
oltogatták hideg szelek
Még mindig nem ismertelek.
Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém,
Megváltóm, Uram, Messiásom,
ma sem ismerlek én.
Hála neked, hogy megkerestél.
Ó, most már van karácsonyom,
s adventi nagy csodavárásom.
megcsaltak mind a régi álmok,
de benned nincs csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb, mint az álom.
ÁLDOTT HETET ÁLDOTT ADVENTET MINDENITEKNEK!!!